Patriots backfield káosz – szakértői szemmel

A büntető csapatából Csonka Péter segített nekünk tisztán látni a Pats futókat ügyében.

A patriots és az RB pozíció

Az elmúlt évtizedben a Patriots backfieldjét a running back by committee jellemezte, azaz nem volt egy igazi elsőszámú futó, hanem a különböző feladatokat más-más emberek oldották meg. Ezen kívül volt egy másik fontos elv is: az újoncok legtöbb esetben kaptak egy „redshirt” évet, ami főleg a passzblokkolás terén meglévő hiányosságaik miatt volt szükséges. Tavaly is hasonló volt a helyzet, ugyanis Damien Harris és Sony Michel váltották egymást a korai downokon, James White volt a change of pace back, Rex Burkhead pedig az átmenetet jelentette a két kategória között, míg az újonc J.J. Taylor csak epizódszerephez jutott.

2021-ben a lehetséges depth chart

Idén is csak egy fokkal tűnik tisztábbnak a helyzet, hiszen bár Burkhead szerződése lejárt, Michelt pedig a Ramshez cserélték, a draftról érkezett Rhamondre Stevenson és a ST-ász Brandon Bolden is visszatért. A depth chart tetején így egyértelműen Harris maradt, míg az elsőszámú change of pace back továbbra is White lesz, mögöttük azonban vannak kérdőjelek. Például Stevenson, aki elég meggyőző volt, hogy Michelt kiszorítsa, de egyelőre nem tisztázott, mennyi játékidőt kap majd újoncként. Taylor szerepe sem egyértelmű, hiszen egyértelmű, hogy a jövő embere az elkapások terén, de idén még valószínű, hogy kicsit White árnyékában marad, és Bolden is kaphat pár labdacipelést, akár a redzone-ban is, ami keresztülhúzhatja a fantasy terveket.

https://www.fantasypros.com/nfl/depth-charts.php

Fantasy lehetőségek

Úgy gondolom, Harris lesz a legproduktívabb fantasy back az egységből, neki ez akár breakout szezon is lehet, az 1000 futott yard reális elvárás vele szemben, és a futók között ő lesz az elsőszámú redzone fegyver, de PPR ligákban James White is jó opció lehet. Michel labdacipeléseit azért valószínű, hogy nem kapja meg egyedül Harris, hanem szétoszlik majd Stevenson és Taylor között, mindketten lehetnek sleeperek, de attól óvva intenék mindenkit, hogy magas picket áldozzon rájuk, különösen Stevensonra, akinél még Michel elcserélése után is benne van a pakliban a „redshirt” szezon. Mindenképp említést érdemel még Cam Newton is, legalábbis akkor, ha az egész szezon során ő lesz a kezdő, aki a goalline lehetőségekbe kavarhat bele, ugyanis Josh McDaniels támadókoordinátor már tavaly is előszeretettel használta ki ott a méreteit és atletikusságát.

Aki többet akar Petitől hallani, az alábbiakban megtehetitek! Podcastjukban kreatív rovatokon át dolgozzák fel az NFL történéseit! Köszönjük Neki az elemzést!

A bunteto.com podcast:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.