LigaBlog – Vor1

Sziasztok!

Tekintsük meg, hogy mi történt kedvenc dynasty ligánkban az első héten, ill. azóta:

Pozitívumok:

  • Maga a győzelem ténye
  • Mindkét irányítom jól teljesített, Lawrence kb olyan számokat hozott, amiket várok tőle rookie évében, Carr pedig egyértelműen túlteljesítette az elvárásokat.
  • CMC remekül kezdte a szezont, Ekeler meccsnapját a TD mentette meg. Óriási pozitívum, hogy Gordon és Williams ilyen jól játszottak, remek FLEX opciók lehetnek majd.
  • Devonta Smith. Parádés kezdés, csak így tovább. Shenault és Parker átlagos meccset hoztak, nem rossz.

Negatívumok:

  • Ridleytől az Eagles secondary ellen ez egy borzasztó kezdés, de innen csak jobb lesz.
  • Andrews hatalmas csalódás, Brown és Watkins is több passzt kapott Jacksontól, nem igazán örülnék neki, ha Andrews csak 3. célpont lenne egy amúgy futásorientált offenseben.
  • Védelmeim nem voltak az igaziak, de legalább a kevésbé rosszat sikerült kezdetni.
  • 50-50 játékosaim, mint Bernard,Pringle,Humphries egyáltalán nem kaptak annyi szerepet, mint amennyit vártam volna.
  • Ha Smith jól kezdett, akkor Marshall annyira nem jól, bár az bíztató, hogy Andersonnál többet nézett felé Darnold, de nehéz dolga lesz érvényesülni CMC és Moore mellett.
  • Justin Jackson nagy valószínűséggel elbukta a csere RB posztot a rookie Rountree javára, így Ekeler handcuffként nem ér túl sokat. Persze ha Ekeler megsérül, akkor lehet, hogy több szerepet kap majd.
  • O.J Howard nem kap szerepet a Bucs-nál, Gronk újra régi fényében tündököl, így ez érthető is.

Nézzük, hogy hogyan alakult a szerda reggeli waiver:

  • a waiver FAAB rendszerrel működik, ami annyit tesz, hogy mindenkinek 500$-a van egész évre, amit játékosokra költhet. Ergo nincs waiver priority, az viszi a szabad játékost, aki a legtöbbet ajánlja érte
  • Sikeresen leigazoltam Jalen Guytont, a Chargers 3.számú fiatal elkapóját Pringleért, az első héten meggyőző volt, emellett egy esetleges (sajnos általában szokásos) Mike Williams sérülés esetén egyből WR2 lehet.
  • David Njoku jött OJ Howard helyett. Njoku nagyot ment az első héten, úgy néz ki, hogy Hooperrel egyszinten lesznek a Brownsnál idén tight end pozicióban, ami mindenképp jobb, mint Gronk + 3 elit WR mögött lenni. Emellett fiatal is, lehet még belőle bármi, bár ez Howardra is igaz.
  • Felszedtem a Saints defenset, amely lesimázta a Packerst az első héten ,a Giants defensért. Lutri, hogy bejön-e a move.
  • A legkérdésesebb igazolásom pedig mindenképp a Bengals fiatal kickere, Evan McPherson, akiért kirúgtam Chris Boswellt. McPherson 5. körös rookie, az első héten egyből győztes fg-t rúgott, és egyelőre nincs rontott rugása, beleértve a preseason meccseket is. Ez egyértelműen egy dynasty move, hiszen Boswell már öreg. Ha nem jön be, max felszedek a waiverről egy másik öreget.
  • Deejay Dallas és Josh Reynolds pénteken dől el, hogy hozzám kerülnek e, őket ma rugták ki. Bernardért meg Humphriesért mindenképp megérné őket felszedni.
  • Larry Rountree-t, K.J Osbornt, ill. Zach Pascal-t szerettem volna még felszedni, azonban értük más többet ajánlott. Elsősorban Rountreet bánom, akit Justin Jackson helyett igazoltam volna.

Jövő heti stratégia:

  • Lawrence kezdeni fog a Denver ellen, ettől nagyon félek, de Carrt nem szeretném kezdetni a Steelers ellen. Ha nem lesz extrém eső, tornádó Lawrence meccsén, akkor biztosan ő kezd.
  • 3 futóval vágok neki a héten, CMC és Ekeler mellett Gordon is kezdeni fog, elsősorban a Jags elleni kedvező matchup miatt, meglátjuk tud-e hasonló számokat hozni, mint az első héten
  • Ridley és Shenault lesz ismét az elkapó duóm nagy eséllyel, bár Shenault helyett még lehet megpróbálom Smitht vagy Guytont.
  • Andrews fog kezdeni továbbra is tight end poszton, még kell tőle pár rossz hét, hogy elhiggyem, hogy bust.
  • McPherson a Bears ellen fogja rúgni a labdát a kezdőben, míg a Browns defense megpróbálja majd megállítani Tyrod Taylort és a Houston Texanst.

Köszönöm szépen, ha elolvastad!