Sam Howell (QB) – North Carolina

FF Vélemény:
Rögtön elébe menve a dolognak, Howell nagyon-nagyon hasonlít Mayfieldre. Stílus, technika, de még a külső is. Heisman díj az esetében nincsen, de nem a North Carolina serlegekkel van tele a vitrin az otthonában. Ez természetesen nem jelent semmit. Egyetemről érkezve még hízelgő is lehet egy ilyen hasonlat, hiszen a Browns jelenlegi irányítója 1/1 volt a draftján. Howell 2021 nyarán még 1/1 esélyes volt. Bár értéke jelentősen csökkent, de ebben nagyon sok a torzító hatás.
A Tar Heels az elmúlt években nagyon erősen a futásokra épített (Michael Carter, Jevonte Williams). Mind a kettő futóját és elkapóját elveszítette a program. Howellnek teljesen új alapokra kellett helyeznie a játékát. Eddig is tudni lehetett, hogy képes passzolni, mint egy igazi playmaker, de 2021-re sokkal erősebb lett a földön is, tehát nagyon jól alkalmazkodott a foghíjas offensehez, és vállára vette a csapatát. Talán a draft legpontosabb irányítója, technikájában nincsen nagy hiba, Mayfieldhez hasonlóan szereti ringatni a labdát a passz előtt, de jó a zsebben a mozgása és szépen áll bele a dobásokba. A karja nem erős, de ez nem limitálja őt. Az NC programja nem volt a legjobb a 3 éve alatt, tavaly pedig egyenesen rossz volt, azonban a fiatal irányító motivált tudott maradni, és vezére volt a csapatának, bizonyítva, hogy akár egy rebuilding csapatban is meg tudná állni a helyét.
Elemzés a videóban:
Értékelés:
1-4: Practice Squad, 5: Backup, 6: Role Player , 7-8: First option, 9+ : Pro-bowler vagy több
Pontosság: 8
Olvasás: 8
Vezéregyéniség: 7
Kar és karerő: 6
Zsebben a mozgás: 7
Méretei: 6
Erősségek:
nincsen nagyon gyengesége, pontosság, alkalmazkodás, technika
Gyengeségek:
gyengébb kar,kicsit alacsony, presnap olvasás
Hasonló játékos:
Derek Carr (ne csak Mayfieldhez legyen hasonlítva)
Osztályzat:
Day 1 – Round 1 (5-15)
Video:
Ajánlott még: