Fantasy-értékelő: Bears

Fantasy star: Darnell Mooney

A 24 éves elkapónak nagy szerepe volt abban, hogy legalább 6 győzelmet sikerült szereznie a Bearsnek 2021-ben. Vezette csapatát a három legfontosabb elkapó statisztikában (rec/yard/TD), így nem meglepő, hogy ő szerezte a legtöbb fantasy pontot (PPR). David Montgomery szerezhette volna meg ezt a kitüntetést, de nem tudott eleget pályára lépni a szezonban.

Fantasy breakout: Darnell Mooney

Mooney ezt a díjat is bezsebelte, ugyanis sem Khalil Herbert, sem Justin Fields nem szerzett elég pontot. Fields teljesítményére az impotens offense nyomta rá a bélyegét (és a QB cserék), Herbert pedig nem kapott elég lehetőséget (Kmet 600 yardja nem volt rossz, de nem szerzett TD-t). Persze nem akarom kisebbíteni a másodéves elkapó érdemeit, hiszen 81/1055/4-es lőlapot hozott idén, illetve futott is egy TD-t. Bebizonyította, hogy lehet rá építeni a jövőben.

Fantasy bust: Allen Robinson

Remélhetőleg a jövőben Robinsonra is lehet számítani, hiszen fantasztikus képességekkel megáldott elkapó, azonban idén teljesen eltűnt. 12 meccsen lépett pályára, volt 38 elkapása, 410 yardért és egy TD-ért. Fantasy tulajdonosai magas picket költöttek rá, így hatalmas csalódás volt, amit a pályán nyújtott. Robinson szabadügynök, így könnyen lehet, hogy idén nem a Szeles várost fogja otthonának nevezni, amennyiben jó támadósorba kerül, várhatunk még tőle jó teljesítményt.