Mikor volt ennyi bombaüzlet utoljára egy offseason során? Már azt hinnénk, hogy csendes nyugovóra tér a piac, újfent megbolondul mindenki, mi meg nem győzünk levegő után kapkodni. Tyreek Hill Miamiban futkorászik jövőre, miután nem tudott egyezségre jutni a vezetőséggel az új szerződése kapcsán.
A hírek szerint a Chiefs egykori elkapója a liga legjobban fizetett játékosa akart lenni a posztján, megelőzve Davante Adams új, öt évre szóló, 140 millió dolláros kontraktusát. Hill még 2019-ben írt alá egy három éves, 54 millió dolláros szerződést a Kansas City csapatával, aminek utolsó évét kezdte volna most meg. Látva, hogy milyen kaliberű játékosok milyen fizetéseket kapnak újabban, nem ördögtől való gondolat a 28 éves elkapó fizetésemelés igénye. Bár a hírek szerint a Jets is a befutók között volt, végül a Dolphins csapatával egyezett meg és kapott egy négy évre szóló, 120 millió dollárt érő szerződést, amiből 72 millió garantált, így bejöttek a számításai, és jelenleg ő a liga legjobban kereső elkapója.
Hogy a Dolphins szemszögéből miként ítélem meg az üzletet, azt most napoljuk el (nem túl jól…). Az izgalmasabb kérdés, hogy mihez kezd most Andy Reid. A sokat félt arzenálja látványos retoolon esik át idén, elvesztve a liga egyik legjobb és leggyorsabb fegyverét. Hill kaliberű játékost nehéz találni, hacsak valami blockbuster üzlet nincs a láthatáron, nem is fogják tudni pótolni. Épp ezért a rendszerbe kell belenyúlni, de gyorsan nézzük is meg, hogy fest most Patrick Mahomes fegyvertára.
A Chiefs nagy hiánya volt az utóbbi években egy stabil, konzisztens, megbízható harmadik számú célpont Hill és Kelce mögött. Mecole Hardman sosem erről volt híres, viszont szerződése utolsó évébe lép, ami extrán motiválhatja. Tavaly még Byron Pringle is mutatott biztató jeleket, a rájátszást is beleértve, utolsó hat Chiefses meccsén ötször is sikerült touchdownt szereznie, de ő már a Chicago Bearsben kezdi meg az idényt. Demarcus Robinson sincs már a csapatnál, ő a Raidershez ír alá, bár az ő pályafutása a Chiefsben elég felejthető volt. Darrel Williams sem a keret tagja jelenleg, a szabadügynök futót elég gyakran vonták be tavaly a passzjátékba, összességében ezer yard fölött termelt.
JuJu Smith-Schuster egy kiváló opció lehetett volna Hill és Kelce mögé, hát most hirtelen előrébb találhatja magát a rangsorban. A korábbi Steelers elkapó egy évre érkezik, tíz millió dollár fejében, ami egy remek üzlet, még úgyis, hogy egy komolyabb sérülésből tér vissza. Jött még a korábbi elsőkörös bust, a Browns által draftolt Corey Coleman, aki szintén szenvedett már ACL szakadást, volt eltiltva is és egész konkrétan 2018 decembere óta nem játszott. És még az edzőtáborig biztosan itt van Josh Gordon is. Ki jöhet még? A Packers elkapósora is nagy átalakuláson esik át, és lehet, hogy épp e sorok olvasásakor véglegesítik Rodgers egyik korábbi célpontjának szerződését. Marquez Valdes-Scantling egy roppant alulértékelt receiver, aki, ha nem is Tyreek Hill-féle gyors, de borzalmasan gyors, alaposan megtudja nyújtani a pályát. Viszonylag gyakran sérül meg, de ha bevethető, igen produktív. 2020-ban övé volt a legtöbb 40+ yardos elkapás a ligában és az elkapásonkénti yardok számában is első helyen átlagolt (20,9).
És egyelőre ennyi. Biztosan fog még érkezni elkapó, de ki? A draftról húznak be egy vagy több fiatal tehetséget? Jelenleg öt darab draftcetlit tudhatnak magukénak az első száz helyen, így ez az opció is könnyen megeshet. Vagy körbenéznek a free agent piacon, kik tengődnek csapat nélkül? Julio Jones, Odell Beckham, Jarvis Landry, Will Fuller, Sammy Watkins? Folytatása következik…
FF TOP 5 újonc futó célpont dinasztia ligában