Fantasy-értékelő: Seahawks

Fantasy star: Tyler Lockett

Lockett az örök fantasy méreg. Minden évben nagyon jó számokat hoz, és valahogy mindig ott van az évnek a végén a top10-20 elkapó között. Általában 2-3 mérkőzésen gyűjti össze a fantasy pontjainak a felét, ami fantasy szempontból az egyik legrosszabb a tulajdonos számára. Ebben az évben talán nem volt olyan erős a Lockett hullámvasút, és Metcalf erős hullámvölgye alatt, nagyon jó, stabil padlóval játszott. Azóta Wilson már nincsen a Seahawks csapatánál, és talán az ő jövője is még kétséges a csapatban, de a 2022-es szezonban nehéz reményteli módon nézni az elkapóra.

Fantasy breakout: Rashaad Penny

A 2018-as drafton három futó talált csapatot az első körben. Barkely-t Penny követte a drafton, és be kell látni, hogy a fiatal játékos három és fél évig nagyon jó titkolta a benne rejlő lehetőségeket. Mikor már, fantasy szempontból is totális Bust-nak lett elkönyvelve, Week 12 után valami történt a játékossal. A következő 5 mérkőzésen 4-ból 100 yard felé került, és 6 TD-t szerzett. Erre szinte senki sem számított. A breakout cím nem lehet kérdés. Penny azóta új szerződést kapott, és izgatottan lehet várni, hogy Carsonnal mire lesz képes 2022-ben.

Fantasy bust: DK Metcalf

A Seahawks Bye week-ig minden nagyon jól ment, azonban utána Metcalf mintha eltűnt volna. Hat héten át nem szerzett TD-t és 10 fantasy pont felé is alig-alig került az év végéig. Figyelembe véve, hogy a drafton komoly értékkel bírt a játékos, valamint, hogy a PO run idején hagyta cserben a fantasy játékosokat, az elkapó teljesítménye csalódás volt fantasy szempontból. Jövőre egy gyengébb irányító mellett Metcalf értéke jó eséllyel léket kaphat!

How to whitelist website on AdBlocker?

How to whitelist website on AdBlocker?

  1. 1 Click on the AdBlock Plus icon on the top right corner of your browser
  2. 2 Click on "Enabled on this site" from the AdBlock Plus option
  3. 3 Refresh the page and start browsing the site