FF TOP 5 újonc irányító célpont dinasztia ligában

Ez az irányító évfolyam tavaly nyáron még jó megítélést kapott, azonban a szezon során elég hamar lemondtak róluk a szakértők. Sokan már addig mentek, hogy a pocsék 2013-as börzéhez hasonlítják.

https://eu.usatoday.com/story/sports/ncaaf/2021/12/14/carson-strong-declares-nfl-draft-nevada-football/8902387002/

Mi most merészen, azt fogjuk mondani, hogy ez a draft az irányítók szempontjából inkább a 2017-es évfolyamhoz áll a legközelebb. Igen, ott 3 Pro-bowler volt az első körben, azonban nem is a játékosok összehasonlítása a cél, sokkal inkább a kiválasztás folyamata. Nem volt, akkor sem egy konszenzus a QB1 személyét illetően, aki végül egy one-year wonder volt, aki összességében egy BUST lett. Mind a 3 QB egy veterán mögé került, és csak Watson volt az, aki végük Week1 a pályára léphetett. Jogosan érhet minket a vád, hogy a két évfolyamot összehasonlítani őrültség, amit mi el is fogadunk, azonban mindenképpen ki kell emelni, hogy a mostani a játékosok nagyon jó csapatokhoz érkezhetnek. Legyen az a Steelers, Falcons, Seahawks, Saints vagy későbbi körökben Buccaneers, Giants, Commanders. Kisebb nyomással, jó kultúrával és egy rebuild nyomása nélkül kezdhetik el magukat felépíteni az NFL-ben.

Dinasztia szempontjából a QB leginkább SuperFlex (a Flex pozícióba berakható irányító is) ligában fontos. A stabil irányító pontok, hatalmas padlót adhatnak a fantasy csapatunknak. Tehát, ha lehetőségünk van, érdemes egy irányítóra lecsapni. Azonban érdemes megfontoltan megközelíteni a fantasy draftot. Nem elég pusztán a nyers tehetséget figyelni, hasonlóan fontos lehet, hogy egy játékos milyen franchise-hoz kerül és milyen szerepet szánnak neki. Tehát a 2022-es Draft után sokkal többet tudunk majd.

Addig is a tehetségre és a játékos profiljára támaszkodva, az alábbiak szerint rangsoroltuk ezúttal a legjobb irányítókat!

A sorrend kialakítása során a következőket vettük figyelembe:

  • Franchise QB: Mennyire elképzelhető a játékosról, hogy egy igazi franchise QB legyen
  • Big play ability: Ne legyen game-manager, handoff-ért nem jár sok fantasy pont. Keressük a gunslingert, aki képes mélységi passzokra, és benne van a TD veszélye
  • Mobility: Lamar Jackson, Jalen Hurts óta tudjuk, hogy mennyire is fontos, hogy egy játékos képes legyen a földön is pontokat szerezni. A futott yardok és TD-k nagyon sokat jelenthetnek.

1. Sam Howell

Howell-t nagyon leírták a „szakértők”. Petinek továbbra is ő a QB1 a tábláján. Benne van meg talán a legjobban, a big play lehetősége, mert first readen túl is képes a passzra, mobilis és jól mozog a zsebben, ha nem is playmaker a futásban, de képes megnyújtani a play-t. Erősen érződött a 2021-es szezonban, hogy a fegyvereit elvitte a tavalyi draft, azonban nagyon igyekezett ezen felülkerekedni, és egy rossz támadófal mögött, teljes odaadással játszott. Egy rebuild súlyát rá lehet tenni. Kicsit alacsony (ez a QB class általában) játékos, ez lehet majd probléma a ligában. Howell-t sokan már a 2. körbe képzelik el, ami teljes non-sense.

2. Malik Willis

Willis a Combine és Proday után kilőtt a draftboardokon. Scoutolás során video anyag is nagyon jó róla…talán túl jó. Nem kérdés, hogy erős karja van, és a földön egy igazi fegyver. Azonban ez a fiatal irányító még soha nem olvasott 2. opciót, valamint az ellenfelek, akikkel találkozott sem voltak versenyképesek. Willisnek rengeteg kell tanulnia, pályát nem szabad látnia első évében, viszont amennyiben tud fejlődni, hatalmas lehetőség lehet a fiatal irányítóban. Esetében megelőlegezett a Franchise QB értékelésnél a három csillag.

3. Matt Corral

Félnek tőle a csapatok, mint a tűztől. Jó testfelépítés, jó karerő, nagyon jó a zsebben, és a földön is jól boldogul, azonban nagyon pontatlan. Corralban van Peti szerint a legnagyobb lehetőség. Nagyon gyorsan tud passzolni, és Kiffin mellett, komplex játékokat is látott. Igazi gunslinger lehet. Picit alszanak rajta, hiszen tele van hibával, amik javíthatók lehetnek!

4. Desmond Ridder

Riddernek sikerült jelentősen javulnia utolsó évére, ami most kevés irányítónál mondható el. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Bearcats nem gyengült sokat a draftokon. Ridder jól mozgatta a csapatot, azonban erős limitációk vannak a karjában. Pontatlan, és kicsit lassú is. Azonban stabil nála a padló, ez elég arra, hogy egy kimagasló GameManager QB legyen belőle. A felméréseken nagyon jól benyomást tett.

5. Kenny Pickett

A fiatal QB-t nehéz értékelni, mivel négy nagyon szürke év után 2021-ben hatalmasat lépett előre. Ha csak a nyers számait nézzük igazi Top10 prospectról beszélünk (42 TD, 7 INT). Tavaly konzisztens, jó teljesítményt hozott, egy nagyon jó Pitt-ben. Egész évben kiválóan játszotta meg első számú elkapóját, Jordan Addisont. Folyamatosan jó döntéseket hozott és magabiztosan higgadtan játszott. Nagyon jó a testfelépítése, azonban az NFL-ben a kicsi kéz okozhat gondot (Jó lenne, ha zárt csarnokban játszó csapathoz kerülne.). Vajon lehet bízni Pickett-ben, vagy csak egy kicsúszott évről beszélünk az esetében?

@fumble_forum Pre-draft Rookie Fantasy Ranking #fantasyfootball , #fumbleforum , #americanfootball #fyp #mockdraft ♬ Headup – Deftones

FF TOP 5 újonc Tight End célpont dinasztia ligában

Új Podcast epizód – Káosz MockDraft

Új Endaround Podcast epizód – Játékoscserék, akkor és most

Fantasy-értékelő: Seahawks