Kiválogattunk nektek hat olyan játékost, akinek az idei szezon nagy vízválasztó lehet. Szerződésük utolsó évébe lépnek és saját érdekükben kell nagyot villantaniuk, vagy a nagy pénz reményében egy új kontraktussal jelenlegi csapatuknál, vagy azért, hogy a 2023-as szezonban is komoly szerepük legyen valamely keretben. Szeretjük azt hinni, többnyire alap nélkül, hogy a „contract year” extra motiváció lehet egy-egy játékosnál, ami a pályán manifesztálódik, nézzük is, kikre gondoltunk.
Erik McCoy
New Orleans Saints, C
A fiatal, még mindig csak 24 éves center már három éve kezdő a New Orleans-i támadófalban. A korábbi második körösért még fel is mozgott a drafton a Saints, de újonc évét követően nem alakul a legjobban a fejlődése. Teljesítménye messze nem csapnivaló, de a Saintsnél most erősen meg kell fontolni, milyen szerződéseket osztanak majd ki és ennek McCoy lehet az egyik áldozata, hacsak nem villant egy karrier évet. Helyét átveheti Cesar Ruiz, aki egyáltalán nem teljesít jobban, de sokkal olcsóbb alternatíva lehet (ő pedig akkor lesz szerződése utolsó évében).
Irv Smith Jr.
Minnesota Vikings, TE
Smith esetében minden évben hatalmas a várakozás, minden szezon elején várjuk, hogy berobbanjon, jöjjön az a bizonyos karrier év, ám ez mindmáig elmaradt. Tavaly egy sérülés miatt ülte ki az egész szezont, de a Vikings nem volt bajban a poszton, mert Tyler Conklin egy egészen pofás évet hozott, ami a Jetsnek is tetszett, meg is jutalmazták egy jó szerződéssel. Minnybe nem érkezett vetélytárs, így minden adott Smith számára, hogy 2022 legyen a „most vagy soha” éve.
Leighton Vander Esch
Dallas Cowboys, LB
A fiatal linebacker nyert még egy évet magának, most azonban mindent fel kell tennie egy lapra. A Jaylon Smith – LVE duó sokkal nagyobb potenciállal kecsegtetett, mint amit végül kaptunk belőlük. Vander Eschen talán kisebb most a teher Micah Parsons mellett, de ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, érdemes őt Amerika csapatában tartani. Pofátlanul olcsó szerződésen maradt (2 millió dollár a szezonra), de ha továbbra is egészséges tud maradni, szinte biztos, hogy számára is előnyős, hosszú távú szerződést kap. Valahol.
David Njoku
Cleveland Browns, TE
Egy újabb tight end, akit sokkal többet vártak, és idén eltakarították előle a konkurenciát. Harrison Bryant még ott van mögötte a rosteren, de ő két év alatt 500 yard alatt maradt. Njokura inkább Austin Hooper lehetne veszélyes, de őt idén márciusban elküldte a Browns, pedig 2020-ban még négy éves szerződést írattak alá vele. Njoku helyzete annyiban különbözik Irv Smithétől, hogy ő nem az újonc szerződését tölti ki, idén franchise tag alatt játszik, közel 11 millió dollárért. Így 2022-ben az alapfizetést tekintve, legtöbb pénzt zsebre tevő játékos lesz posztján, de a teljes szerződések átlagértékét nézve is, a hetedik legdrágább kontraktus az övé. Erre eddig finoman szólva sem szolgált rá, reméljük Deshaun Watson kisegíti.
Rashaad Penny
Seattle Seahawks, RB
2018-ban az első körben draftolta a Seahawks, azóta (a rájátszást is beleértve), több, mint harminc meccsen nem tudott pályára lépni, tehát bustként hivatkozni rá, nem túlzás. Aztán a semmiből, az elmúlt szezon végére a liga egyik legjobb futójának tűnt. A szezon utolsó hat meccsén végig tudott játszani, össze is hordott 706 yardot, 102 futásból, 6 TD mellett. Négyszer is 130 yard fölött, abból kétszer 170-et is megugorva. Seattleben úgy döntöttek, hogy megnézik még egy évre, kitart-e a forma és egészség, 5,75 millió dollárral megkínálva. Így közel annyit keres majd ebben az évben, mint csapattársa, Chris Carson, aki szintén utolsó évét tölti, jelenlegi szerződésével. Carson tavaly a negyedik fordulóban esett ki az évre, egy nyaksérülés miatt, amit műtöttek azóta, de jelenleg kérdéses, mikor térhet vissza. És, ha már azt hinnénk, hogy Pennynek, csak egy lábadozó Carsonnal kell felvennie a versenyt, akkor dobjuk be a mixbe, az idén második körben draftolt Kenneth Walker nevét is és igazán pikáns harcra számíthatunk.
Daniel Jones
New York Giants, QB
Nagyot szólt a hír, hogy a Giants nem hívja le Jones ötödik éves opcióját, így az irányító rookie szerződésének utolsó évét tölti New Yorkban. De igazából, nincs ebbe semmi meglepő. Jones számai, jelentősen nem romlottak, de sajnos nem is javultak eddigi karriere során, a konstans középszert képviseli, akibe bele lehet látni többet, vannak szikrák, de, hogy ezt a liga legrosszabb fala, vagy saját korlátai teszik semmisé, majd idén kiderül. Célpontjai vannak, a o-line erősödött és új vezetőséggel, tiszta lappal indíthat. És épp az új vezetőség miatt érthető, hogy nem kötelezik el magukat ennél hosszabb távra, egyelőre. Majd, ha Jones meggyőzi őket. Ötödik éve egyébként 22 millió dollárt kóstált volna, ha legalább egy franchise taget kiharcol, még komolyabb összegre számíthat, onnan meg a határ a csillagos ég. Csak győzzék kivárni.