A hét legjobbjai – Week 1

Jöjjenek az első forduló legkiválóbb teljesítményei, a győztesek legjobb játékosai. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). A ti jelöltjeitekre is kíváncsiak vagyunk, de nézzük, kiket hoztunk.

A hét támadója
Justin Jefferson WR Minnesota Vikings

Sokat vártunk a Packers védelmétől idén, hiszen papíron nagyon bitang egységnek néz ki. Jaire Alexander is visszatért, én meg egyenesen odáig merészkedtem, hogy 60 yard alá tippeltem a Vikings klasszis elkapóját, Justin Jeffersont. Erre ő karrier napot tartott és feldarabolta a Green Bay defenset. Kettő yardot vert korábbi rekordjára, pályafutása során pedig negyedszer szerzett két touchdownt (kétszer is a Packers ellen). Jefferson igazi target szörny lehet idén, és már most veszélyben lehet Cooper Kupp tavalyi szezonja. Félelmetesen magabiztos volt, zóna és pressing ellen is, a pálya szélén és slotban egyaránt, folyamatosan harcolva az extra yardokért. A Packers védők fájóan gyakran hagyták üresen, de úgy nézett ki, hogy mindegy mit csinálnak. Nálunk ő a hét támadója. Ha élnénk a holtverseny intézményével, akkor Saquon Barkleyt is szívesen hoztuk volna, reméljük még sokszor szóba kerül idén a Giants futója.

A hét védője
Khalil Mack OLB Los Angeles Chargers

Voltak itt jelöltek, bőven. Myles Garrett nem kímélte Mayfieldet, Jeffery Simmons pedig egy meglepő vereséget szenvedett csapatával, de ő nagyot ment. Ahogy a Pittsburgh Steelers védelme is, a tavalyi döntős Bengals ellen. Itt főleg Minkah Fitzpatrick, de akár TJ Watt is szóba kerülhetett. Végül, a szezont idén Los Angelesben kezdő, Khalil Mackre esett a választás. Várható volt, hogy Bosával félelmetes párost alkotnak majd, a jelek szerint pedig nagyon hamar beilleszkedett. Folyamatos nyomás alatt tartotta a Raiders támadófalát, korábbi csapattársát, Derek Carrt is rendre üdvözölte. Négyszer ütötte meg, háromszor sackelte (csak egy alkalommal szerzett többet egy meccsen pályafutása alatt) és nem utolsó sorban, lezárta a meccset. Két perccel a vége előtt a győzelemért támadhatott a vegasi csapat, Mack viszont kiütötte a labdát Carr kezéből, így megfosztva őt minden reménytől. Érdemes megnézni azt a playt párszor, hihetetlen nagy munkát végzett Mack, a fumble pedig óriási extra. A csoportrivális elleni győzelem pedig, ebben a divízióban, roppant fontos. Nálunk ő a hét védője.

A hét újonca
Dominique Robinson DE Chicago Bears

Mostoha körülmények, oké. De nem sokan fogadtunk volna a liga egyik leggyengébb csapatára a 49ers ellen. Talán a forduló meglepetése, a Bears defenseben pedig több rookie is villantott. Dominique Robinson az ötödik körben került kiválasztásra a drafton, az első fordulóban még a snapek felét sem kapta meg, de a lehetőségeit remekül kihasználta. Trey Lancet két alkalommal is földre vitte (az egyik sacknél Roquan Smith is besegített), mindkétszer harmadik kísérletre. A másodiknál a saját négy yardosáról kellett védekeznie, onnan mentette field goalra a 49ers offenzíváját. A jelek szerint a védőfal mindkét oldalán otthonosan mozog, ilyen teljesítménnyel a játékpercei is nőni fognak. Nálunk ő lett a hét újonca. De, ha már Bears rookie, Jaquan Brisker is üde színfolt volt (akit a Khalil Mackért kapott draftcetlivel húztak ki idén), a Bears secondary meg okozhat még fejfájást az ellenfeleknek idén.