National Tight End Day!

Ahogy tavaly, most is megemlékezünk a „Nemzeti Tight End Nap” teljesítményeiről, megnézzük miként szerepeltek a pozíció legjobbjai. Minden október negyedik vasárnapján ünnepeljük a tight endeket, felhívva a figyelmet, hogy tán’ több megbecsülést érdemelnének, sokoldalúságuknak hála. Persze, a poszt is fejlődik, többféle TE kategória létezik. Az előző idényben CJ Uzomah lett szerintünk a nap legjobbja, most a címét nem tudta megvédeni, a Jets nem sokat használta. Míg tavaly nem győztük számolni, hogy hány touchdownt szereztek a tight endek, idén a többség az 50-70 yardos határt lőtte be magának, de ne is szaporítsuk a szót, nézzük.

Kezdjük rögtön a legkevésbé pozitív hangulatú csoporttal, a csalódásokkal. Mark Andrews a liga három legjobbja közt van posztján, de a Browns ellen kiszenvedett győzelem során, ennek nem sok jelét mutatta. Kettő alkalommal vette célba Lamar Jackson az egész meccsen, de ezekből nem született elkapás. Érdekesség, hogy még újonc évében volt egy ilyen meccse, két target nulla yardért, ezzel a legutóbbi nullázásával pedig Travis Kelce megelőzte, már a Chiefs tight endje jegyzi a legtöbb elkapott yardot idén.

Kyle Pitts 9 yardot szerzett, három elkapásból. A másodéves játékos tavaly ilyenkor hét labdát váltott 163 yardra. Ezzel egyébként ő sem döntötte meg saját „rekordját”, újonc évét nyolc yardos meccsel zárta anno. A csalódások témakörébe hoztuk még Pat Freiermuthot, csak épp ellenkező előjellel. A szintén másodéves tight end most jegyezte a legtöbb elkapását egy meccsen pályafutása alatt, összesen nyolc labdát húzott be, 75 yardért. A Dolphins elleni mérkőzésen vezette a csapatát az elkapások és elkapott yarodk számában egyaránt. Ez a tény viszont, egy Diontae Johnson – Pickens – Claypool alkotta trió árnyékában, csalódás lehet, a Steleers fanoknak mindenképp.

Isaiah Likely előszezonja után vártuk, hogy a Ravens ütőképes tight end párossal sokkolja majd aktuális ellenfeleit, de ez elmaradt. A „dupla dinamit” kategóriába viszont bele tudunk erőltetni két párost is, ugyanarról a meccsről. A Lions bármennyire is mutatta szerethető arcát év elején, végülis… maradtak Lions. T.J. Hockenson és Brock Wright négy-négy elkapással igyekeztek valamit felmutatni a Cowboys ellen, előbbi 48, utóbbi 57 yardot elérve. A dallasi oldalon Dalton Schultz jelezte, hogy nem rabolták el, még mindig aktív. Folyamatosan sérülések hátráltatják és rendre a térdét éri a baj. De a Detroit ellen mind az öt targetet behúzta 49 yardért, ám a touchdownt a fantasy játékosok örömére, a jó nevű Peyton Hendershot kapta el, aki szintén elkapott mindent, amit Prescott neki szánt. Igaz, ez csak két labda volt és öt yardot ért.

Vannak újoncaink is, akiket feljegyeztünk, egész pontosan kettő. Ha a hétvégére kellett egy jó fantasy tight end, nem jártatok rosszul, ha hallgattatok Gergőre. Cade Otton nagyon jól mozgott, sajnos Brady csak a második félidőben kezdte használni, a Panthers elleni zakó során. Négy elkapást hozott, öt targetből, 64 yardért. A másik rookie, a Broncosból Greg Dulcich, akinek a második meccse volt ez a nagyok között (máris egy új irányítóval). Kilenc alkalommal is célba vették, végül hat elkapással és 51 yarddal zárt, nyerni ők sem tudtak.

Ahogy a bosszúállók is több-kevesebb sikerrel nyugtázták a napot. Evan Engram, Gerald Everett és Hayden Hurst is korábbi csapata ellen lépett pályára. Engram az utóbbi három fordulóban már kezd normális számokat hozni, de sokat kell még tennie, hogy felnőjön az elvártakhoz. A Giants ellen négy elkapás és 67 yard lett a mérlege, csapata az utolsó másodpercben centikre volt a győzelemtől. Everett eggyel több elkapást tudhat magáénak, 63 yardért, a reneszánszát élő Seahawks ellen viszont ez nem sokat számított. Egyedül Hayden Hurst nevethetett az exén, kiváló D terv volt a Bengals támadójátékában, ahol a szörnyeteg WR trió mellett is jutott neki hat elkapás, amiből 48 yardot ért el.

Még ha nem is volt tengernyi TE TD, a hatékonyak névsora hosszas. Will Dissly (4/4, 45 yard) a Seahawksban, David Njoku (7/7, 71 yard) a Brownsban, Austin Hooper (3/3, 56 yard) pedig a Titansban jelentett biztos pontot. Mindhárman behúzták az összes passzt, ami az irányukba szállt. Hooper ráadásul Julian Edelmanre itta magát az egyik elkapásánál, frenetikus koncentrációt prezentálva. A Texansban Jordan Akinst is megérte megdobni. Mills négyszer vette célba, három elkapást és 68 yardot hoztak össze, de Akins minden elkapása fontos first downt hozott, extra yardokkal fűszerezve harmadik és negyedik kísérletekre. A hatékonyság mintapéldánya viszont Carolinaból jött. Tommy Tremble mindössze egy passzt kapott, de azt hat pontra váltotta, egy 29 yardos touchdown képében.

És végül, jöjjön a titánok harca. Egészen parádés, hogy a Nemzeti Tight End Napon csapott össze a liga két legjobbja. És fej-fej mellett vitték csapatuk, mindketten hat elkapással és 98 yarddal végeztek. A találkozó végén ugyan Kelce örülhetett jobban, nálunk George Kittle lett az ünnepnap legjobbja, mert a teljesítményét meg tudta koronázni egy touchdown elkapással is. Remek játék volt, de a Chiefs zsenije is villogott, többek közt egy hurdlet bemutatva. Kittle legjobb meccse volt idén és még sok ilyenre lesz szüksége, mert a 49ers mondhatjuk, hogy… mindegy is, ez volt a National Tight End Day!