Számos üzlet született a csere határidő utolsó napján, amikor még erősíthettek a csapatok vagy nekiláthattak az újjáépítésnek. Voltak váratlan húzások, tutinak hitt, de végül elmaradt cserék. És összességében, jól dolgoztak a csapatok, kissé meg is lepődtünk, vagy csak a szívünk lágyult meg ennyire? Mindenesetre értékeltük a dealeket, de nem csak az utolsó nap eseményeit, hanem minden októberi cserét.Az első részt itt találod.
Akkor Irv Smith bust?
A Vikings csapatának hosszú évek óta nem volt értékelhető tight end játéka. A 2019-es draft második körében kiválasztott Irv Smith Jr. nem tudott felnőni az elvárásokhoz és egyre többet hátráltatják a sérülések a pályafutását. Most is több hétre elvesztette őt a csapat. Justin Jefferson mellett meg „csak” egy korosodó Adam Thielenje maradt Kirk kapitánynak, így mozdulni kellett. Már csak azért is, mert a Vikings remek formában van és 2017 után kinéz nekik egy újabb csoportgyőzelem és látva a riválisokat, jó időre be is biztosíthatják magukat az NFC északi csoportjának csúcsán. Ez a minimum, egy tartós playoff menetelés mellett. Ahol az offensre kell építeni, mert a védelem bárki ellen képes szenvedni. Szerencsére, kissé kedvező a sorsolás az év hátralévő részében. Így aztán, egyáltalán nem áldozott sokat a Vikings, mikor a 2023-as 2. és a 2024-es 3. körös pickjüket elküldték Hockensonért, aki mellé 2023-as és 2024-es 4. körös draft cetliket is kaptak (utóbbi kondíciós). Idén nem is keres sokat, jövőre pedig az újonc szerződésének ötödik éves opciója lép életbe, ami 9,3 millió dollárt jelent. Ami még mindig baráti. Hockenson egy pass-catcher tight end, aki egyértelmű erősítés a poszton és jó eséllyel Minnyben többet is ki tudnak hozni belőle.
Bár a számai jók, de borzasztó inkonzisztens. És talán a tight end pozíció az, ahol a legnagyobb a szakadék az elit és a második polcon lévő játékosok minősége között. Hockenson egy rossz csapatban tudott jól szerepelni (többnyire), ez mindenképp kell, hogy árnyékolja a megítélését. Futásblokkolásban nem erős és szezon elején hiába volt a Lions támadójátéka az egyik legdominánsabb, az első három héten mindössze 38, 26 és 18 yardot tudott berakni a közösbe. Aztán jött a 179 yardos karriercsúcsa, ami a második száz+ yardos meccse volt négy éve alatt, majd újfent visszaesett. Idén csak egy meccsen volt négynél több elkapása, szóval mondhatjuk, hogy nem az offense szíve. Ugyanakkor, mivel rossz csapatban szerepelt eddig, lehet, hogy csak ezért nem tudta stabilizálni teljesítményét. Amikor azt mondjuk, hogy Hockenson top5 közeli játékos lehet a posztján, számoljunk gyorsan és meglátjuk, hogy… valójában nincs is több kiemelkedő tight end a ligában. Ne értsetek félre, én kedvelem Hockensont, de megértem a Lions döntését. Van futójáték, ott van Amon-Ra, jön Jameson Williams, a Lions pedig nem akar bajlódni majd egy tight end hosszabbításával, nekik a jövőben irányító kell és minőségi védők. Építkezni pedig a draftról lehet a legjobban, így minden eszközt meg kell ragadni. Az, hogy csoporton belül boltolták el az egyik értékük, nem tényező. A Vikings nem az a probléma, amivel a következő években foglalkoznia kell a Lionsnak.
Minnesota Vikings: A
Detroit Lions: A
Bence ellenvéleménye: Alapvetően közepesre értékelném a Lions szempontjából a tradet, de mivel csoport riválissal üzleteltek, ezért legyen D. Saját szurkolóikat szembeköpve cserélte el azt az embert, aki az utóbbi évek talán egyetlen konzisztensen jó teljesítményt nyújtó Lions játékosa volt. Tette ezt úgy, hogy még két 4. körös picket is odaadott a Vikingsnak mellé, akik csupán egy 2. és egy 3. körös picket áldoztak be érte. A 2. kör valóban nem rossz, de ha belegondolunk abba, hogy a Vikings 3. köröse és a Lions 4. köröse között a jövő évi drafton alig pár hely különbség várható, gyakorlatilag fényes nappal rabolták ki a vikingek az oroszlánokat.
Detroit Lions: D
Futókeringő
Valószínűleg túlfizette a Panthers csapatát a 49ers, mikor a jövő évi 2., 3. és 4. körös pickjük, valamint egy 2024-es 5. körös draft pickjük is odaadták Christian McCaffreyért cserébe. Pláne, hogy láttuk már, Shanahan rendszerében ezerféle futó tud működni ideig-óráig, nem kell nagy nevekre támaszkodni. De CMC tud annyi extrát nyújtani, hogy bárki szívesen lássa a keretében. A 49ers támadó opciói pedig borzalmasan multifunkciósak, amit csak tovább színesít a futó érkezése. Ahogy azt láttuk már. A Frisco pedig úgy érzi, hiába esett ki a kezdőirányítójuk, a döglődő NFC-ben idén is tudnak valami maradandót alkotni, ha kisegítik Jimmy Garoppolo játékát. Utána persze nagyon fognak hiányozni azok az újonc játékosok, akikről most lemondtak és Trey Lance bizonytalan jövője csak ködösíti a kilátásokat. De mikor ragadják meg az alkalmat, ha nem most? A Panthers pedig köszöni szépen, nekik igazából teljesen mindegy, hogy a szezon hátralévő részében a keret tagja-e CMC vagy sem. Ők is az újjáépítés útján vannak, ehhez pedig kaptak muníciót, alaposan.
San Francisco 49ers: B+
Carolina Panthers: A
Viszont a 49ers tovább piszkálta az RB szobájukat. CMC érkezésével nem sokáig élvezhette a kezdőfutó szerepét Jeff Wilson, akit egy 2023-as 5. körös draft pickért cserébe szerzett meg a Miami Dolphins. Elijah Mitchell lassan visszatér a sérüléséből, Wilson pedig volt annyira jó idén, hogy kitartson addig a csapat, de McCaffrey miatt már nem volt maradása. Hogy a 49ers kettő feltűnően sokat sérült futóra támaszkodik, kissé kockázatos. Wilson szerződése viszont lejár az év végén, így ingyen távozott volna. Az 5. körös pick értéken van érte. A Dolphins oldaláról pedig gyönyörű húzás volt ez, radar alatti, de nagyot szólhat. Mike McDaniel már dolgozott Wilsonnal, aki most Raheem Mostert cseréje lehet, akivel korábban csapattársak voltak. A Dolphins meg ugye elcserélte Chase Edmondsot Denverbe, aki csúnyán befuccsolt, ráadásul anyagilag is sokkal jobban jönnek ki ebből az üzletből a delfinek.
Miami Dolphins: A
San Francisco 49ers: B
Breece Hall könnyedén az év offense rookie játékosa lehetett volna, de a Denver elleni győzelem után a hetedik fordulóban, egész évre kiesett. Michael Carter mellé pedig kellett valaki kompetens. Robinson 1800 yardot és 15 TD-t futott az előző két évében, a passzjátékból több mint 500 yarddal vette ki a részét, három elkapott touchdown mellett. Noha, újonc éve után jelentősen elkezdett csökkenni a használata, Travis Etienne felépülésével pedig teljesen kiesett a pikszisből. Tetszik, hogy a Jets azonnal reagált, persze Robinsonnal nem ugyanakkora az esélyük egy meglepetés menetelésre, mint ha Hall egészséges maradt volna, de nem áldoztak sokat. Egy 6. körös kondíciós pick, ami jó eséllyel 5. körös lesz, ha Robinson minimum 260 yardot fut a Jets színeiben. Egyébként ő is egy achilles sérülésből tért vissza idén, és Doug Pederson elmondása szerint a térde sem százas. A Jets nem törődött bele, hogy vékonyabbak lettek, a Jaguars pedig kapott vissza valamit egy játékosért, akire már nincs szükségük és ingyen távozott volna év végén. Ezért:
New York Jets: A
Jacksonville Jaguars: A
Újabb csalódást keltő szezon Indianapolisban. Lesz munka a kereten, ezért pusztán gazdasági okai lehetnek Nyheim Hines elcserélésének. A Colts futója már inkább egy backfieldről induló elkapó, akinek eddigi pályafutása során a 300 futása mellé, 300 target párosult. A visszaeső, sérülésekkel bajlódó Johnathan Taylort nyilván nem ő hivatott helyettesíteni, mert nem olyan profilú játékos, de borzalmasan hasznos tud lenni. Ezért is adott neki év elején új szerződést a csapat. Csak akkor még contender álmokat szőttek. Hinest a Bills vitte egy 2023-as 6. körös kondíciós pickért és Zack Moss játékjogáért cserébe. Buffalóban a stabil futójátékot nem Hines fogja megalapozni (igaz, a Bills minden idei meccsen száz yard fölött fut, egyedüliként, de mindössze 17 yardon múlik, hogy ne Josh Allen legyen a csapat legeredményesebb futója), de egy újabb opció Josh Allennek, ami még jobban széthúzhatja az ellenfelek védelmét, veszélyesebbé téve a Bills játékát. Ahhoz képest, hogy mostanában milyen erőforrásokat fordított futókra a Bills, ilyen olcsón, ilyen játékost szerezni, zseniális lépés. Moss elvesztése nem tényező, a Singletary-Cook-Hines trió pedig nagyon jól cseng. A Colts pedig egy remek special temaert is elvesztett Hinesban.
Buffalo Bills: A
Indianapolis Colts: C
A potenciál ára
Tyreek Hill őrült módjára termeli a yardokat, de a Kansas City Chiefs egyelőre megvan nélküle. Noha, nem váltott be minden reményt maradéktalanul az új WR szekció, azér’ éledezik. És nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem lehet elég fegyvered. Ennek fényében léptek Reidék és a 2023-as 3. és 5. körös draft pickükért cserébe, elhozták a Giantsből Kadarius Toneyt. Az elkapó a szezon után még két évig az újoncszerződésén lesz, a liga tán’ legzsúfoltabb és leginkább alulteljesítő WR egységéből jött. A Giants egyetlen értéke elkapó fronton, annak ellenére, hogy a sérülések miatt folyton hiányzott. Bár a minta kicsi, de Toney egy hatékony slot elkapó képét mutatja, a Giants viszont hatékony WR játék nélkül is meglepően jó évet tudhat eddig maga mögött. Ráadásul Wan’Dale Robinson személyében draftoltak Dabollék maguknak slot elkapót, így nem lett volna okos gondolat tovább kitartani Toneyval, amíg van értéke, el kell passzolni, nem rizikózni. Elsőre felesleges lehet egy slot elkapó a Chiefsnek, hiszen Juju, MVS, Hardman és Kelce is gyakran ott áll fel. Ám a számok szerint az elkapók gyakrabban állnak fel kint, Kelce meg a fal mellett, mint slot pozícióban. Így azt könnyedén kisajátíthatja magának Toney. Aki még két évig olcsó lesz, Juju és Hardman szerződése viszont év végén lejár, Valdez-Scantling pedig olcsón kivágható lesz.
Kansas City Chiefs: A
New York Giants: A
Bence ellenvéleménye: Csupán azért nem F-et kap a Chiefs erre a tradere, mert egy jó slot receiver tényleg elférne és mert Toneyban sokan nagy potenciált látnak. Viszont egy top3-as csapatként, ha már mindenképpen erősíteni akarnék a 3. körből, akkor biztosan inkább egy fix, stabil játékost hoztam volna, aki azonnal erősítést jelent, nem egy prospectet, aki folyamat sérült és eddig összesen egy jó meccsel rendelkezik az NFL-ben. Például egy pass rusher jöhetett volna ezért a pickért, bizonyos Robert Quinn olcsóbb volt ennél az Eagles-nek.
Kansas City Chiefs: C
Calvin Ridley a liga egyik legjobb elkapója volt, amikor játszott. Erre utoljára 2021. októberében volt példa. Mentális problémák, tiltott szerencsejáték és majd jövő februárban elválik, hogy játszhat-e. Jó eséllyel újra pályára léphet, és ha nem az Eddie Lacy féle diétát követte távolmaradásában, akkor nem lesz gond. De akkor is baromi rég láttuk játszani és már a Falcons is lemondott róla, akik Pitts és Drake London köré fókuszálják a passzjátékot a jövőben. Nagyon nehéz döntés ez… kellenek az opciók, pláne, majd Desmond Riddernek és Ridley top10 potenciállal bír a posztján, de a Falcons keretén nagyon sokat kell még dolgozni a jövőben. Az ellenérték nem rossz, a Jacksonville Jaguars egy 2023-as kondíciós 5. kört és egy 2024-es kondíciós 4. kört adott érte. Utóbbi egy második körös cetli lesz, ha a Jaguars hosszabbít Ridleyvel, aki ha játszhat, akkor a rookie szerződésének ötödik éves opcióját tölti, 11 millió dollárt keresve. Ezzel a második legtöbb pénzt kapja jövőre az elkapók közül, akikbe igen sokat fektetett a Jaguars az idei offseasonban. Jelen állás szerint 50 millió dollárt foglalnak a receiverek jövőre (csak hárman előzik őket). Ha beválik, akkor nyilván remek deal volt a Jags részéről is, de egyelőre, inkább más posztokon nézelődtem volna.
Jacksonville Jaguars: C
Atlanta Falcons: B
Bence ellenvéleménye: Kockázatos? Igen. Megérte a Jaguarsnak? De még mennyire! Gyakorlatilag csak akkor kell komolyabb értéket beáldoznia az építkező Jaguarsnak Ridleyért, ha az elkapó ténylegesen visszatér és be is válik. Ha így lesz, akkor pedig abszolút megérte, hiszen Ridley volt már top10-es elkapója a ligának, és a Christian Kirk, Zay Jones duóval kiegészülve a liga egyik legizgalmasabb elkapó triója lehet jövőre.
Jacksonville Jaguars: A
A deadline bombaüzletébe nem tudunk belekötni, mindenki azt csinálta, amit kell. A Denver Broncos Miamiba küldte Bradley Chubbot és egy 2025. 5. körös draft picket egy 2023-as első körért (ami a 49ers-é), egy 2024-es 4. körért és a futó, Chase Edmondsért cserébe. A Broncos belátta, hogy Wilson nem elég, hogy azonnal contenderré lépjenek elő, így megváltak egyik legjobb játékosuktól, azelőtt, hogy megaszerződést kellett volna rakni elé. Még ha a 49ers draft pickje várhatóan nem is lesz túl magas, a jövő évi játékos börzét első körös cetli nélkül várta a Broncos. Miamiban pedig megtolják a szezont, Jaelan Phillips mellé érkezett egy prémium pass rusher, aki segíthet abban, hogy ne kelljen folyamatosan pisztolypárbajt vívnia az offensenek. Azóta meg is egyeztek Chubbal, egy ötéves, 110 millió dolláros kontraktusban. Hogy Chase Edmonds is bekerült ebbe az üzletbe, annak valószínűleg a Dolphins örül a legjobban. De az alulteljesítő futó, halott pénz nélkül cutolható szezon végén, valószínűleg így is tesz majd a Broncos.
Miami Dolphins: A
Denver Broncos: A
A maradék
A Browns egy 2024-es 6. körös pickért megszerezte Deion Jonest a Falconsból és egy 2024-es 7. körös picket. Jones top linebacker volt évekkel ezelőtt, a Brownsnál pedig hiány alakult ki a poszton, így kockázat nélkül, szinte ingyen ad egy új esélyt, hogy visszanyerje formáját a korábbi második körös játékos. Atlantai oldalról, egy körrel feljebb mozogtak, az is valami. Browns: A, Falcons: B
A Dallas Cowboys pass rush kiváló, de a defense fal a futással szemben sebezhető. A 30 éves Johnathan Hankins a fal közepén még mindig tud segíteni, a Cowboys pedig apróért szerezte meg, a Raidersnél egyre kevesebb szerepet kapó játékost. Hankins és egy 2024-es 7. kör, a Cowboys 2023-as 6. köréért. Cowboys: A, Raiders: B
A Falcons egy 2023-as 7. körért elengedte Dean Marlowet a Billsbe. A safety volt már a Bills játékosa, több éven keresztül, Hyde sérülése és Poyer hiányzásai okán indokolt a visszatérése. A Falconsnál ugyan nem sok szerepet kapott Marlowe, de mivel a pozíció mindenképp foltozásra szorult Buffalóban, kicsivel többet is kérhettek volna. Bills: A, Falcons: B
Ha már Falcons, ők is szereztek pofátlanul olcsón egy defensive backet. A Chiefstől érkezett Rashad Fenton egy 2023-as 7. körös pickért. A Chiefsnél beváltak a fiatalok, McDuffie is visszatérőben, Fenton pedig a sérülése alatt elvesztette helyét. Atlantában viszont hamar szóhoz juthat, mert Casey Hayward és AJ Terrell sem teljesen egészséges. Falcons: A, Chiefs: B
Ha minőségben nem is, de mennyiségben pótolta Bradley Chubbot a Broncos, mikor a 2024-es 4. körös pickükért megszerezték Jacob Martint és egy 2024-es 5. körös picket a Jetsből. Martin létszámfelettivé vált New Yorkban, ahol egyre többen teljesítenek jól posztján. Pedig épp szezon előtt hosszabbítottak vele, de amíg van értéke, adni kell. Broncos: B, Jets: B