Rookie körkép – James Houston

Korábban már válogattunk az idei újoncok között, akkor kifejezetten olyan hetedik körös játékosokat emeltünk ki, akik releváns játékidőhöz jutottak/juthatnak. Brock Purdy ekkor még a kanyarban sem volt. Bár minden héten kiemelünk egy-egy kiváló újonc teljesítményt, az alapszakasz lassan a végéhez közeledik, de a későbbiekben is igyekszünk felhívni a figyelmet néhány izgalmas rookie játékosra, akik nem a legnagyobb rivaldafényben ténykednek, de roppant nagy munkát végeznek. James Houston ilyen.

Houston a Detroit Lions utolsó előtti választása volt a 2022-es draft hatodik körében. Egyetemi pályafutását a Florida Gators csapatában kezdte, bár, azt is csúsztatva, mert első évében eltiltását töltötte, egy hitelkártyás csalásban való részvétel miatt. A Gators középső linebackerként számolt vele, az erősségeit már itt is villogtatta, jól gyorsul, kellően atletikus és agresszív, remek üldöző. Utolsó egyetemi évét már a Jackson Staten töltötte, Deion Sanders kezei alatt. De nem csak iskolát, pozíciót is váltott, itt már edge rusherként mutathatta meg, mire képes. És élt is a lehetőséggel, 16,5 sacket jegyzett egy szezon alatt, 7 kierőszakolt fumble mellett és 70 szereléséből 24,5 a scrimmage vonala mögött történt.

A scoutok aggódtak a méretei miatt, hiszen 185 centijével és alig száz kilójával, inkább átlag alatti, mintsem átlagos termetű (példának okáért, a Lions másik újonca, Aidan Hutchinson 201 centi magas és 120 kiló), a technikája pedig nyers és nem túl választékos. A Lions mégis bizalmat szavazott neki, nem túl sokat kockáztatva. A szezon előtti végső keretszűkítést nem élte túl, de a gyakorlócsapatban számítottak rá. Ott pedig hétről-hétre fejlődött és az edzők, csapattársak elmondása alapján, folyamatos fejfájást okozott a liga egyik legjobb támadófalának. A lehetőséget hálaadás napján kapta meg, a Bills ellen nevezték az aktív keretbe, majd az ott nyújtott teljesítménye után, véglegesítették is.

Mindösszesen 5 snapet, 5 darab védőplayt töltött a pályán, a 77-ből. Az 5 playből kétszer is sikerült sackelnie Josh Allent. Mindkét alkalommal a Bills harmadik kísérletére, az elsőnél ráadásul Allenék a red zoneban voltak, az első félidő végén, de Houston miatt be kellett érniük egy field goallal (végül három ponttal kapott ki a Lions). Azóta felíveltek Houston snap számai, kiválóan él is velük. A Jaguars ellen már a játékok 21%-án volt a pályán, a Vikings ellen 32%, legutóbb a Jets ellen már a védőplayek 40%-ában szerepelt. Utóbbi három meccsüket meg is nyerték az oroszlánok, Houston pedig minden alkalommal begyűjtött egy sacket.

Houston minden korábbi vele kapcsolatos félelmet a javára szolgált és fejlesztett rajtuk. A kézmunkája látványos, a pass rush technikái választékosak, láthatóan őrült sok melót fektetett abba, hogy minél többféleképpen tudja megverni a vele szemben felállókat. Így aztán rendre meg tud lep tapasztaltabb tackle-öket is. A Jaguars elleni „hop-step”, amibe aztán Trevor Lawrence bele is sérült, egészen parádés jelenet volt, nem lepődnék meg, ha a jövőben többen próbálkoznának vele. De pusztán a termetéből is meg tud élni. Nagy igazság, hogy a párharcokat az nyeri meg, aki „mélyebbre tud menni”, Houston pedig eleve nem nagy, így igazán mélyen tud kerülni, ez párosítva a sebességével és azzal, hogy nem adja fel a playt, bejátssza az egész pályát széltében (mint a második, Josh Allen elleni sackjénél), komoly problémákat okozhat még a jövőben az ellenfeleknek.

Houston eddigi négy meccsén 5 sacket jegyzett, 8 QB hit mellett. Csapaton belül csak Hutchinson előzi, akinek 14 mérkőzésen 7 sack jött össze (abból 3 a Commanders ellen). A 12. hét óta, csak Josh Sweat és Josh Uche tudta többször földre vinni az ellenfelek irányítóit, mint James Houston. Hutchinson, Kerby Joseph és Malcolm Rodriguez mellé, egy újabb kiváló fiatalra leltek a Lionsnál, így Detroitban a védelem minden szintjén találni egy olyan építőelemet, akikre hosszú távon tudnak támaszkodni. Ráadásul az összes, mind a 8 idén draftolt játékosuk aktív kerettag. Houston pedig történelmi tett küszöbén, hiszen ha a Panthers ellen is jegyez egy sacket, akkor ő lesz az első játékos, aki ezt pályafutása első öt mérkőzésén is megtette legalább egyszer.

Fun fact: A Ravens veterán klasszisa, Justin Houston 9 sackkel vezeti a csapatát, és a hetedik héttől a tizenegyedik hétig, legalább egy sackhez köze volt minden mérkőzésén. A 12. forduló óta viszont semmi. Innen vette fel a fonalat James, hogy ne maradjon az NFL heti Houston sack nélkül.