Gordon rossz korba született, 10 éve a Top10-ben is beszélhettünk volna róla a 2023-as szezonja alapján. Nem igazán volt kiemelkedő középiskolai játékos, három csillagos prospect volt, és az Oklahoma State-hez került. Az első éve inkább az ismerkedésről szólt, azonban 2023-ban berobbant és hihetetlen számokat hozott, maga volt az offense. A Heisman szavazáson a hetedik helyen végzett. A földön 1732 yardot szedett össze, és az elkapásokkal 2000 yard felett teljesített. A 21 futott TD-jét csak Blake Corum tudta felülmúlni.
Gordon-t nagyon vonzóvá teszi a stílusa, igazi “up the gut” futó. Leginkább a guardok és a centerek közt keresi a lehetőséget, tömött boxban is stabilan tudja hozni a 3-4 yardot. Tavaly több, mint 1000 yardot szerzett kontakt után, ebből is látszik, ha egyszer megindul, kihívás megállítani. Nehezen kibillenthető, kiválló az egyensúlya, így a Broken Tackle potenciálja az egekben van. Gyors, robbanékony játékos, aki oldalirányba és egyenes vonalban is gyorsan mozog. Az elkapásokban nem igazán használható. A legnagyobb probléma a pályán kívüli viselkedése. A nyáron ittas vezetésen kapták. Remélhetőleg ez csak egyszeri alkalom volt, és ez nem követi majd NFL karrierjét. 2024-ben eddig az látszik, hogy sokkal nagyobb figyelmet kap, és visszaesett a teljesítmény, ahogyan az egész csapat.
Előnyök:
- Nagyon erős az inside zone futásoknál
- Magas a Broken Tackle potenciálja
- GoalLine lehetőségekben kiemelkedő lehet
Hátrányok:
- Nem erős az elkapásokban
- Off-field gondok
Hasonló játékos: Leonard Fournette
Értékelés: Sok van Gordonban, és amit nem látunk, nem feltétlenül nincsen ott. Elkapásokban sokat fejlődhet, ahogy Fournette is tette a karrierje során. Pick 50-80
Landing Spot: Ha az ember hunyorít, akkor már most látja Gordon sisakján a Raiders címert.
FF Discord Link: https://discord.gg/x6mpuJzz
FF Scouting Board: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1ut1iMsRrB2QqB47BZnoBt_bF3_Sf7XwM-9Ll4gdl2NU/edit?gid=370820327#gid=370820327