Titánok harca /avagy ki szerez több pontot/

Az ötödik heti párharcot a Las Vegas-Kansas mérkőzésről hozom Nektek. A két titán Josh Jacobs és Clyde Edwards-Helaire. A szezon előtt nem gondoltuk, hogy ilyen kontextusban fogunk beszélni a két futóról, azonban mindkét játékos a top10-ben foglal helyet az RB-k között.

Mindketten rengeteg pontot termelnek, de eltérő módon teszik ezt. Jacobs futásoknál dominál, 70 alkalommal futott idén, a második legtöbb kísérlettel D. Carr rendelkezik (10 futás), vagyis igazi workhorse a 24 éves RB. A 12 elkapás és 90 yard, amit a levegőben termelt csak extra. 2 TD-t szerzett már idén, ráadásul 4,8 yardos átlaggal fut.
CEH közel sem uralja így a backfieldet. 41 futással vezeti csapatát, de a Chiefs futásainak ez 40%-át sem teszi ki. Annak azért örülhetnek tulajdonosai, hogy 5,1-es az átlaga és futott már két TD-t is. Eggyel több elkapása van mint Jacobsnak, azonban 3-szor is eljutott az endzonba elkapásai révén. Ezekből az adatokból látszik, hogy Jacobs yardjainak köszönheti pontjainak nagy részét, míg CEH touchdownjainak.
Mivel az összecsapáson résztvevő védelmek kimondottan sok pontot engednek a futóknak, így az aktuális forma és a mérkőzés képe fogja eldönteni, hogy melyik játékos szerez több pontot. A formájuk abban tér el, hogy Edwards-Helairenek nagyon jó meccse volt múlt héten, Jacobsnak pedig kiváló. A meccset könnyű lenne annyival elintézni, hogy a Chiefs jobb csapat, jobban is megy nekik idén a játék, így könnyedén nyernek, a Raiders pedig fut majd az eredmény után. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy csoportrangadóról van szó, ráadásul a Las Vegas szinte az életéért küzd, hiszen 1-3-mal állnak, vagyis egy vereséggel messze kerülnének a rájátszástól. Mivel egy kemény, küzdős rangadóra számítok, én ezen az összecsapáson Jacobsra teszek, szerintem ő fog több fantasypontot hozni.

Szerintetek ki szerez több pontot?