Tegnap Bencével kiemeltünk pár érdekes húzást a draft első köréből, ma folytatjuk a második nappal, a második és harmadik kör azon történeteivel, amik a leginkább vagy a legkevésbé tetszettek számunkra. Lássuk!

Csak gáz, semmi fék…
Tegnap Bencével kiemeltünk pár érdekes húzást a draft első köréből, ma folytatjuk a második nappal, a második és harmadik kör azon történeteivel, amik a leginkább vagy a legkevésbé tetszettek számunkra. Lássuk!
Aki szemfüles, már kiszúrhatta, hogy délelőtt Zsolti és Peti, élőhalott mivoltukat jól leplezve, kibeszélték az első körben látottakat. Bencével úgy gondoltuk, mi is monitorra vetjük gondolatainkat, három kategóriába sorolva, tömören, egy-egy példával. Nézzük, mi min lepődtünk/nem lepődtünk meg, aztán halljuk a Ti példáitokat is!
Ahogy tavaly, idén is ránézünk, hogy mi várható a szabadügynök piacon. Ezúttal öt olyan támadó játékost hoztunk, akik komoly dilemma elé állítják a csapatokat, valamint a leendő fantasy tulajokat. És persze, próbáltunk jósolni is, hogy kinek-milyen kontraktus dukál. Nézzük!
Jöjjenek az alapszakasz utolsó hetének legkiválóbb teljesítményei. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). Nézzük, pontosan kiket hoztunk, a végén pedig összegzünk!
Korábban már válogattunk az idei újoncok között, akkor kifejezetten olyan hetedik körös játékosokat emeltünk ki, akik releváns játékidőhöz jutottak/juthatnak. Brock Purdy ekkor még a kanyarban sem volt. Bár minden héten kiemelünk egy-egy kiváló újonc teljesítményt, az alapszakasz lassan a végéhez közeledik, de a későbbiekben is igyekszünk felhívni a figyelmet néhány izgalmas rookie játékosra, akik nem a legnagyobb rivaldafényben ténykednek, de roppant nagy munkát végeznek. James Houston ilyen.
Jöjjenek a tizennegyedik hét legkiválóbb teljesítményei. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). Nézzük, pontosan kiket hoztunk!
A tizennegyedik hétvégére ébredve, nézzük meg, hogy miképp áll a szerkesztők által átlagolt erősorrend. Egy-egy meccset könnyen túlreagálhatunk, így az a mesteri tervünk született, hogy csak bizonyos időnként hozzuk nektek a véleményünk, hogy tisztábban láthassuk a képet. Nos, a középmezőny akkora maszlag, hogy azt Annamuradov Artykmurat sem tudja kibogozni. De vágjunk is bele, egy-két csapatot kiemelve, megbolondítva pár izgalmas statisztikával!
Jöjjenek a tizenharmadik hét legkiválóbb teljesítményei. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). Ezúttal a védők okoztak fejfájást, túl sok jó teljesítmény volt, de az utolsó utáni pillanatban, áment mondtunk egyre. De nézzük, pontosan kiket hoztunk!
Jöjjenek a tizenkettedik hét legkiválóbb teljesítményei. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna és szigorúan csak győztes csapatból választunk – ezt Kai Havertz sem bánja). Sok tanakodás előzte meg a posztot, ezért is csúszott. De nézzük, pontosan kiket hoztunk!
A nagy ünneplés közepette, adjunk hálát az elmúlt forduló legjobbjainak is. Jöjjenek a tizenegyedik hét legkiválóbb teljesítményei. Minden forduló után megválasztjuk a hét támadóját és védőjét, valamint egy újoncot is (fontos megjegyezni, hogy ez most fantasy mentes zóna). Nézzük, pontosan kiket hoztunk!